2014. augusztus 20., szerda

Alvin

Felettünk lakik.
Nem sokáig.

Vagy azért, mert kinyírom, vagy azért, mert elköltözünk.
Azt hiszem, inkább ezutóbbi tűnik reálisnak..egyébként sem vagyok egy gyilkolós típus, meg aztán ki tudja, nincs-e fegyvertatásija, ami nekem ugye nincs, meg aztán fegyvere is, ha már az előbbi van, én meg berontok, mint egy felbőszült anyaállat, ő meg aztán szépen engem nyír ki, mert hát, elvileg megvédheti magát az új törvények értelmében, ha én az életére rontok kis lakásában..

Abban a lakásban, ahol rendszerint este fél tízkor áll neki gitározni (jó, most egy kicsit előbb, mert már most rákezdett), mellé üvölteti a rockzenéjét, amivel valószínű nagy sikereket aratnak bandájukkal különböző koncerteken. Abban a lakásban, ahova, ha mondjuk (tök mindegy amúgy) éjfélkor vagy hajnali háromkor becsengetünk, mert mégis csak elnézést, de hétköznap van,  és uram bocsáss hajnali egy óra, és ugye mi minden nap fél ötkor..természetesen nem nyitja ki az ajtót (másnak sem). Nem tudom, azért, mert nem hallja a zenétől, vagy mert nincs abban a szép egyenes hátában gerinc..?
Igaz, ha elég kitartóak vagyunk, és nyomjuk még, legalább egy idő múlva elcsendesül. Ezek szerint mégis hallja..

Értem én, hogy ő más életet él, hogy délben kel, és éjszakai pillangó, meg fellépések, meg koncertek, de nem vagyunk egyformák. Meg azt is értem én, hogy fiatal még, és ha úgy akarja, minden éjjel másik nő, és hát az a menő, ha jó hangosak, hiszen én is voltam fiatal, de könyörgöm, legalább utána ne az erkélyen vitassák meg, vihorászva, jó hangosan, ki mekkorát és hogyan szellentett..

Azt hiszem, van még megoldás. A múltkor is bejött, legalább egy hétig nyugtunk volt.
Holnap ötkor ismét benyomom a 13-as kapucsengőt, hadd szóljon!
Aztán, ha az sem oké, jön a pillanatragasztó. Csak egy pillanatnyit fogok a csengő alsó részére nyomni, esküszöm, nem többet..

Alvin drága, revansot veszek, aztán költözünk.

Ragasztó előkészítve..




2014. augusztus 19., kedd

Büszkeség

Na, szóval minden rendben.
A redő tökéletes, a méretek is, a magzatvíz is. Ficánkol, integet, és amikor kellett, szépen, okosan pont akkor meg is fordult. "Okos" - teszi hozzá mosolyogva a genetikus.
"És szép.." - teszem hozzá magam is, csak némán, belül, de kívül magam is mosolyogva.

Időre kellett mennem. Sokat vártam mégis erre az eredményre.

De azért azt az érzést sosem felejtem el, amit akkor éreztem, mikor ott ültem a folyosón..
Büszke voltam. Iszonyúan. Valami megnyugtató érzés kerített hatalmába, ahogy a már láthatóan növekvő pocakomra helyeztem tenyerem.
"Kismama vagyok" - futott előttem folyamatosan ugyanaz a felirat, fényesen, világítva, akár egy reklám szlogen. Mosolyogtam kívül-belül.
Felemelő, csodálatos érzés.

Sosem felejtem el..

2014. július 15., kedd

AFP

Júliustól már nem kötelező..

Erről két para jutott eszembe.
Az egyik, mikor Boldi közölte, hogy túl kicsi a nyaki redő..igaz, még a magzat is kicsi, de akkor is kicsi..én pedig abban a pillanatban képzeletben tövig rágtam a körmöm, mert betojtam..ha kicsi, az nem jó, ha nagy, akkor sem. Hazáig tiszta ideg voltam.
Felhívtam, akit lehetett, hogy kapjak hozzá nem értő, vagy éppen tapasztalt vigaszt. Kaptam. De nem nyugtatott meg. Amikor hazaértem, lefeküdtem és fogtam a pocakom, hátha az segít, hogy nehogy kicsi maradjon. Fájt a gyomrom, és égett a szám. Az internetet bújtam, több-kevesebb sikerrel, mert nem nyugtatott meg az sem, csak még több kérdőjel ugrált előttem. Alig aludtam.
Másnap már azt a kis könnyű tejes kávét se engedtem meg magamnak, amit addig szoktam, nehogy azzal is ártsak neki. Egy kemény hetembe került, mire csökkent bennem a félsz; végre babás lettem, végre sikerült, nehogy baj legyen..

A másik, mikor az első konzinál a genetikus előtt ültem.
Elmagyarázta, amit már tudtam; hogy nem vagyok fiatal, ugye..legalább azt nem jegyezte meg, hogy előbb kellett volna..meg hogy az első..és a betegségek, a rizikó, az egészség, a down kór ésatöbbi..no, és az AFP vizsgálat. Amiről már olvastam nem kevés jót. És amitől a sógórnőm éjeket zokogott át..feleslegesen. De az sem biztos. És kockázatos.
És mi lesz, ha beleesem abba a bizonyos %-ba? Mert ugye, én rendszeresen beleesem..de ne aggódjak, előbb jöjjön a kötelező 12.heti UH, aztán majd..

És én újabb egy hétig nem aludtam..

Elvileg a problémákkal ráérünk akkor foglalkozni, ha ott vagyunk a kapujába..
No, persze..
Előbb megvárom a 12.hetet..és addig még nem alszom két napot.. :)

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20140715/afp-szurovizsgalat/

2014. július 4., péntek

Kórház

Amikor végre túl voltam a műtéten, s már a csövek sem lógtak ki belőlem, végre örültem, hogy majd megszabadulok a havi rendszeres ünnep véres fájdalmaitól. Hát, nem volt rá időm, ugyanis az első mensim után babás lettem. De akkor végre annak örülhettem, hogy nem csak a fájdalomtól, de egyben a vérzéstől is megszabadulhatok egy kis időre. Tizenpár hónapig legalább!
Túl hamar örültem..ugyanis, mióta növekszik bennem Csingiling, havonta többször is vérzek.
A ma éjjel is a kórházban ért.

A szülésznő már mosolyogva fogadott, tudta a nevem, én pedig azt, semmi pánik, csak vetkőzni és felfeküdni. Néha már-már úgy érzem, valóban pánikos kismama vagyok, és minden apró rezdülésre ugrom a dokihoz, de szerencsére az ügyeletes megtisztelt azzal a vállsimogatással, hogy nem aggódom feleslegesen, vagyis, valóban vérzem, és jobb ilyenkor látni a dolgokat.
Megnéztük.
A vérömleny, ki tudja, mert minden doki más méretet mért eddig, csökkent-e vagy növekedett, de még ott volt. És ahogy Csingiling nőtt, úgy lökött rajta egyet. Meg hát, kissé alul is tapadt, ami megint csak nem egy jó ómen..
Az esti csendre a szívhangot kaptam válaszul. Az én Kincsem az éjszaka ellenére bőszen ficánkolt, integetett és cumizott. A magzatvíz is kellő mennyiségű, a méhszáj zárt, de inkább maradjak bent pár napot, hogy megfigyeljenek.
Maradok. Minden zokszó nélkül.
Már nálam volt a kistáska, benne bugyi, váltóruha, tisztálkodó szerek és a szükséges gyógyszerek.

Nem akartam az internet szörnyűségeivel bajlódni és azzal aludni el, hogy annak olvasok utána, ilyen esetben kinek mi baja lett, vagy nem lett, inkább hagytam, hadd aludjak úgy, ahogy ilyenkor egy titkolt aggodalommal kell; lassan kerekedő pocakomra helyezve tenyerem, kibámulva a mélysötétbe, melyet csak a halvány, lepkékkel körbetáncolt fény hasít át, számolva a sosem fogyó bárányokat arra várva, lecsukódjon fáradt szemem és mögötte boldogan libbenjenek pihekönnyű szárnyakon az aprócska angyalok...