2014. július 15., kedd

AFP

Júliustól már nem kötelező..

Erről két para jutott eszembe.
Az egyik, mikor Boldi közölte, hogy túl kicsi a nyaki redő..igaz, még a magzat is kicsi, de akkor is kicsi..én pedig abban a pillanatban képzeletben tövig rágtam a körmöm, mert betojtam..ha kicsi, az nem jó, ha nagy, akkor sem. Hazáig tiszta ideg voltam.
Felhívtam, akit lehetett, hogy kapjak hozzá nem értő, vagy éppen tapasztalt vigaszt. Kaptam. De nem nyugtatott meg. Amikor hazaértem, lefeküdtem és fogtam a pocakom, hátha az segít, hogy nehogy kicsi maradjon. Fájt a gyomrom, és égett a szám. Az internetet bújtam, több-kevesebb sikerrel, mert nem nyugtatott meg az sem, csak még több kérdőjel ugrált előttem. Alig aludtam.
Másnap már azt a kis könnyű tejes kávét se engedtem meg magamnak, amit addig szoktam, nehogy azzal is ártsak neki. Egy kemény hetembe került, mire csökkent bennem a félsz; végre babás lettem, végre sikerült, nehogy baj legyen..

A másik, mikor az első konzinál a genetikus előtt ültem.
Elmagyarázta, amit már tudtam; hogy nem vagyok fiatal, ugye..legalább azt nem jegyezte meg, hogy előbb kellett volna..meg hogy az első..és a betegségek, a rizikó, az egészség, a down kór ésatöbbi..no, és az AFP vizsgálat. Amiről már olvastam nem kevés jót. És amitől a sógórnőm éjeket zokogott át..feleslegesen. De az sem biztos. És kockázatos.
És mi lesz, ha beleesem abba a bizonyos %-ba? Mert ugye, én rendszeresen beleesem..de ne aggódjak, előbb jöjjön a kötelező 12.heti UH, aztán majd..

És én újabb egy hétig nem aludtam..

Elvileg a problémákkal ráérünk akkor foglalkozni, ha ott vagyunk a kapujába..
No, persze..
Előbb megvárom a 12.hetet..és addig még nem alszom két napot.. :)

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20140715/afp-szurovizsgalat/

2014. július 4., péntek

Kórház

Amikor végre túl voltam a műtéten, s már a csövek sem lógtak ki belőlem, végre örültem, hogy majd megszabadulok a havi rendszeres ünnep véres fájdalmaitól. Hát, nem volt rá időm, ugyanis az első mensim után babás lettem. De akkor végre annak örülhettem, hogy nem csak a fájdalomtól, de egyben a vérzéstől is megszabadulhatok egy kis időre. Tizenpár hónapig legalább!
Túl hamar örültem..ugyanis, mióta növekszik bennem Csingiling, havonta többször is vérzek.
A ma éjjel is a kórházban ért.

A szülésznő már mosolyogva fogadott, tudta a nevem, én pedig azt, semmi pánik, csak vetkőzni és felfeküdni. Néha már-már úgy érzem, valóban pánikos kismama vagyok, és minden apró rezdülésre ugrom a dokihoz, de szerencsére az ügyeletes megtisztelt azzal a vállsimogatással, hogy nem aggódom feleslegesen, vagyis, valóban vérzem, és jobb ilyenkor látni a dolgokat.
Megnéztük.
A vérömleny, ki tudja, mert minden doki más méretet mért eddig, csökkent-e vagy növekedett, de még ott volt. És ahogy Csingiling nőtt, úgy lökött rajta egyet. Meg hát, kissé alul is tapadt, ami megint csak nem egy jó ómen..
Az esti csendre a szívhangot kaptam válaszul. Az én Kincsem az éjszaka ellenére bőszen ficánkolt, integetett és cumizott. A magzatvíz is kellő mennyiségű, a méhszáj zárt, de inkább maradjak bent pár napot, hogy megfigyeljenek.
Maradok. Minden zokszó nélkül.
Már nálam volt a kistáska, benne bugyi, váltóruha, tisztálkodó szerek és a szükséges gyógyszerek.

Nem akartam az internet szörnyűségeivel bajlódni és azzal aludni el, hogy annak olvasok utána, ilyen esetben kinek mi baja lett, vagy nem lett, inkább hagytam, hadd aludjak úgy, ahogy ilyenkor egy titkolt aggodalommal kell; lassan kerekedő pocakomra helyezve tenyerem, kibámulva a mélysötétbe, melyet csak a halvány, lepkékkel körbetáncolt fény hasít át, számolva a sosem fogyó bárányokat arra várva, lecsukódjon fáradt szemem és mögötte boldogan libbenjenek pihekönnyű szárnyakon az aprócska angyalok...

2014. július 1., kedd

10

Na, kérem, ezen is túl vagyunk.
Lassan a kórházba úgy járok be, mint más a boltba. De ott van az a hülye vérömleny, és néha kifakad. Én meg beparázok. Ki ne parázna be??
Most éppen azon a napon, mikor Boldihoz voltam hivatalos.
De már nem dobogott úgy a szívem. Éreztem, hogy nincs baj.
Megérkeztem, intett, betessékelt. Felfeküdtem, lábat szét és belém nézett.
Én pedig bazsalyogtam az én kis 10 hetes Csingilingemre, aki bőszen integetett, mintha Ő is látott volna engem. A szíve szépen dobogott, minden a helyén volt.
Boldi azt mondja, kicsit nagynak látja a redőt, de no para (akkor minek is mondja?), még két hét van a kötelező szűrésig.
Kaptam két fotót, és újabb emlékképet ide a fejembe és szívembe, ahol ha elmélázok, látom a kicsi kezet, ahogy integet. Nekem.

Voltam a védőnőnél is, kitöltöttem az "indiánkönyvet", és indultam fagyizni.

Gondoltam, most nem a drive-ba megyek, hanem besétálok. Az idő kellemes, a nap is süt.
A pultnál állok, éppen azon tanakodom, szimpla vagy dupla csokis legyen, mikor valaki megkocogtatja a vállam. Eszter. Ezer éve nem láttam. Na, jó, csak tíz. Alig ismertem meg. Kissé nyúzott volt, a szemei karikásak, a haja olyan rövid,  hogy már szinte fiús és iszonyú vékony. Nem ilyen volt. Mindig csinos, szinte a legújabb divat szerint, a haja trendi (huh, de utálom ezt a szót), én pedig egy kicsit mindig irigyeltem, hogy soha nem tornázott, mégis az alakja, akár egy párduc. De most más, nagyon más volt..
Felrémlett egy időszak és belül megszólalt egy hang: rák.

Ahogy meglátott, mosolyogni kezdett. Fáradt szemei mögül az egykor zöld szürkébe változott, és azzal tekintett rám, kedvesen, mégis valahogy fájdalmasan. Örült nekem. Ezt nem tudta titkolni.
- Ezer éve! - mondta, én pedig mosolyogtam, akár egy fogkrémreklám, hogy éppen erre gondoltam én is - tegnap Veled álmodtam. Terhes voltál. Terhes vagy? - szegezte nekem a kérdést.
- Igen - válaszoltam kurtán, és automatikusan megérintettem a hasam.
- Látszik - megjegyezte, majd megölelt - én pedig rákos... - tette hozzá, és én nem tudtam kinyögni semmit.
Aztán leültünk.
- Te hogy vészelted át? Hiszen ragyogsz. Gyönyörű vagy, látszik rajtad az élet, és akár egy igaz olasz nő.
Gondolkodtam egy kicsit, majd mosolyt varázsoltam az arcomra, pedig belül szorult a torok.
- Türelemmel - mondtam.
- Na, abból van kevés. Nekem nem megy. Pedig ott a két gyermek. Szépek, egészségesek.
- És Sanyi? 
- Ő már nincs. Elhagyott. Illetve közösen döntöttünk így. Még kettő van vissza, de úgy érzem, nincs hozzá se kedvem, se erőm.
- Elmenjek Veled? - kérdeztem tőle, de Ő csak ingatta a fejét, aranyos vagyok, de nem akarja, hogy így lássam, hogy azt lássam.
Nevetek. Tényleg. Aztán Ő is mosolyog.
- Most bolondozol? Szerinted nem láttam magam nap, mint nap a tükörben? Nincs fogalmam a Kékgolyó szépségeiről?
Nem szólt semmit.
- Mutasd a képet - nyújtotta a kezét. Én odaadtam neki. Mosolygott, aztán rám nézett.
- Olyan lesz, mint Te. Erős, kitartó, és elszánt. És pont ilyen szép.
- Te pedig meggyógyulsz, és ha nem is leszel olyan, mint rég, lesz melletted két gyermek, akik majd olyan erősek akarnak lenni, mint Te - mondtam neki, és megfogta a kezem. Megszorította.
Aztán másról kezdtünk el beszélgetni, hétköznapi dolgokról, a könyvekről, a suliról, a pasikról. Vagy két óra hosszát ültünk és beszélgettünk, és azt vettem észre, mintha élet költözött volna belé. Lehet, csak én láttam, hogy a szürkeség elmúlt a szemei alól, hogy a bőre talán rózsaszínűre váltott, hogy a szeme ragyogott.
- Na, indulnom kell a srácokért - az órájára nézett, majd belenyúlt a táskájába, és elővett egy kis tükröt. Kinyitotta, belenézett, majd rám meredt:
- Jé, zöld a szemem. Újra zöld - és ennek úgy megörült, mintha azt mondták volna ki, meggyógyult. Megölelt, szorosan, és azt mondta, felhív a jövő héten..
Várni fogom :)



2014. június 20., péntek

Fagyi


Még mindig nem érzek semmit..

Mármint nem kerülget a hányinger, nem vagyok rosszul kaja szagtól sem, pedig aztán lehetnék, vendéglátásban dolgozom. Egy dolog van, amit képes lennék minden nap megenni, az pedig a fagyi..két év alatt nem ettem annyit belőle, mint az elmúlt hónapban. De most már, mivel bőven túl a második hónapon három kilót híztam, muszáj megálljt parancsolnom magamnak. Így marad a heti egy megengedett, a többi napra meg a sóvárgás.
A pocim is mintha nőtt volna, de inkább nem beszélem be magamnak, csak hát, olyan jó érzés, hogy már azzal a tudattal sétálok nap, mint nap az utcán, hogy bizony én is babás vagyok..
Jövő héten lesz a 10.hét, végre megyek Boldihoz, és akkor újra láthatom, néha már szúrkálódó lakótársam, aki ha minden igaz, integetni is fog, én meg majd vissza, együtt pisilünk és kicsiny létezésével bizony már kiérdemelte azt a címet, hogy végre tudományosan is Magzatnak hívják.. :)