2014. október 8., szerda

Vége

Az ember sok  mindent hall, sok mindent lát, de ha vele történik valami hasonló, még sem hiszi el...pedig muszáj, kell. Mert az élet megy tovább..így az enyém is.

Újra kell kezdeni. Hányadszorra? Nem is tudom.

De hosszú hetek rágódása után végleg eldöntöttem, újra kezdem. Megint. Sokadszorra. És a régivel ezt is lezárom. Ezt a blogot. Valahogy, amit, amiket írnék, nem "illenek" ide. És nem is akarom ide tenni őket. Azokat a gondolatokat máshova teszem, máshol folytatom..

Köszönök minden figyelmet, minden törődést, értékes gondolatot. Azokat úgy sem felejtem sosem.
Talán máshol még találkozunk..

Nincs baj, csak az évek szállnak, a gondolatok ugyanúgy fakadnak, csupán másról és máshogy szólnak. És van egy mottóm is immár, ezzel indulok tovább:

"...az Élet szeret..." , és én is Őt.

Ennek itt vége, de talán máshol éppen valami most kezdődik el..

Köszönöm. Viszlát!

2014. augusztus 20., szerda

Alvin

Felettünk lakik.
Nem sokáig.

Vagy azért, mert kinyírom, vagy azért, mert elköltözünk.
Azt hiszem, inkább ezutóbbi tűnik reálisnak..egyébként sem vagyok egy gyilkolós típus, meg aztán ki tudja, nincs-e fegyvertatásija, ami nekem ugye nincs, meg aztán fegyvere is, ha már az előbbi van, én meg berontok, mint egy felbőszült anyaállat, ő meg aztán szépen engem nyír ki, mert hát, elvileg megvédheti magát az új törvények értelmében, ha én az életére rontok kis lakásában..

Abban a lakásban, ahol rendszerint este fél tízkor áll neki gitározni (jó, most egy kicsit előbb, mert már most rákezdett), mellé üvölteti a rockzenéjét, amivel valószínű nagy sikereket aratnak bandájukkal különböző koncerteken. Abban a lakásban, ahova, ha mondjuk (tök mindegy amúgy) éjfélkor vagy hajnali háromkor becsengetünk, mert mégis csak elnézést, de hétköznap van,  és uram bocsáss hajnali egy óra, és ugye mi minden nap fél ötkor..természetesen nem nyitja ki az ajtót (másnak sem). Nem tudom, azért, mert nem hallja a zenétől, vagy mert nincs abban a szép egyenes hátában gerinc..?
Igaz, ha elég kitartóak vagyunk, és nyomjuk még, legalább egy idő múlva elcsendesül. Ezek szerint mégis hallja..

Értem én, hogy ő más életet él, hogy délben kel, és éjszakai pillangó, meg fellépések, meg koncertek, de nem vagyunk egyformák. Meg azt is értem én, hogy fiatal még, és ha úgy akarja, minden éjjel másik nő, és hát az a menő, ha jó hangosak, hiszen én is voltam fiatal, de könyörgöm, legalább utána ne az erkélyen vitassák meg, vihorászva, jó hangosan, ki mekkorát és hogyan szellentett..

Azt hiszem, van még megoldás. A múltkor is bejött, legalább egy hétig nyugtunk volt.
Holnap ötkor ismét benyomom a 13-as kapucsengőt, hadd szóljon!
Aztán, ha az sem oké, jön a pillanatragasztó. Csak egy pillanatnyit fogok a csengő alsó részére nyomni, esküszöm, nem többet..

Alvin drága, revansot veszek, aztán költözünk.

Ragasztó előkészítve..




2014. augusztus 19., kedd

Büszkeség

Na, szóval minden rendben.
A redő tökéletes, a méretek is, a magzatvíz is. Ficánkol, integet, és amikor kellett, szépen, okosan pont akkor meg is fordult. "Okos" - teszi hozzá mosolyogva a genetikus.
"És szép.." - teszem hozzá magam is, csak némán, belül, de kívül magam is mosolyogva.

Időre kellett mennem. Sokat vártam mégis erre az eredményre.

De azért azt az érzést sosem felejtem el, amit akkor éreztem, mikor ott ültem a folyosón..
Büszke voltam. Iszonyúan. Valami megnyugtató érzés kerített hatalmába, ahogy a már láthatóan növekvő pocakomra helyeztem tenyerem.
"Kismama vagyok" - futott előttem folyamatosan ugyanaz a felirat, fényesen, világítva, akár egy reklám szlogen. Mosolyogtam kívül-belül.
Felemelő, csodálatos érzés.

Sosem felejtem el..

2014. július 15., kedd

AFP

Júliustól már nem kötelező..

Erről két para jutott eszembe.
Az egyik, mikor Boldi közölte, hogy túl kicsi a nyaki redő..igaz, még a magzat is kicsi, de akkor is kicsi..én pedig abban a pillanatban képzeletben tövig rágtam a körmöm, mert betojtam..ha kicsi, az nem jó, ha nagy, akkor sem. Hazáig tiszta ideg voltam.
Felhívtam, akit lehetett, hogy kapjak hozzá nem értő, vagy éppen tapasztalt vigaszt. Kaptam. De nem nyugtatott meg. Amikor hazaértem, lefeküdtem és fogtam a pocakom, hátha az segít, hogy nehogy kicsi maradjon. Fájt a gyomrom, és égett a szám. Az internetet bújtam, több-kevesebb sikerrel, mert nem nyugtatott meg az sem, csak még több kérdőjel ugrált előttem. Alig aludtam.
Másnap már azt a kis könnyű tejes kávét se engedtem meg magamnak, amit addig szoktam, nehogy azzal is ártsak neki. Egy kemény hetembe került, mire csökkent bennem a félsz; végre babás lettem, végre sikerült, nehogy baj legyen..

A másik, mikor az első konzinál a genetikus előtt ültem.
Elmagyarázta, amit már tudtam; hogy nem vagyok fiatal, ugye..legalább azt nem jegyezte meg, hogy előbb kellett volna..meg hogy az első..és a betegségek, a rizikó, az egészség, a down kór ésatöbbi..no, és az AFP vizsgálat. Amiről már olvastam nem kevés jót. És amitől a sógórnőm éjeket zokogott át..feleslegesen. De az sem biztos. És kockázatos.
És mi lesz, ha beleesem abba a bizonyos %-ba? Mert ugye, én rendszeresen beleesem..de ne aggódjak, előbb jöjjön a kötelező 12.heti UH, aztán majd..

És én újabb egy hétig nem aludtam..

Elvileg a problémákkal ráérünk akkor foglalkozni, ha ott vagyunk a kapujába..
No, persze..
Előbb megvárom a 12.hetet..és addig még nem alszom két napot.. :)

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20140715/afp-szurovizsgalat/