Próbálgatások

Az idén úgy döntöttem, kicsit újítok a rég megszokotton, vagyis az ünnepekkor elsődlegesen nem azokat a sütiket sütöm meg, melyeket már megszokott a kis család, hanem valami mást is, valami újat, valami olyat, ami még színesebbé teheti az ünnepi asztalt.

Természetesen van, ami marad, mint mondjuk a bejgli, a mézeskalács, a Boszorkány pogácsa, az aprósütemények, de jön mellé valami új.

Így, hogy meglepetés ne érjen az utolsó pillanatban összedobott süteményen, gondoltam, kipróbálom előtte, vagyis tegnap délután a nagytakarítás és a díszítés után nekiálltam megsütni a túrós-szilvás lepényt.

Nagy ördöngösség nem volt benne.  A kikent, kifent tepsi aljába belefektettem az édes linzertésztát, rásimítottam a tojással, cukorral, citrommal kikevert túrót, és úgy fél órán keresztül süttettem őket a légkeveréses sütő 150 fokos melegében. A kissé morcos tél ellenére, sikerült lesülniük. Utána pihentettem és kihűtöttem őket. Míg megpihenték a lesülés borzalmait, addig összeállítottam a süti tetejét.

Az sem egy borzasztó tudományt igénylő feladat. A szilvát összedaraboltam, majd átforraltam némi cukorral és egy kis fahéjjal, vízzel. Miután leszűrtem és kihűtöttem, rákentem üdítésképpen a túró tetejére. Kezdett jól mutatni. Erre öntöttem a piros zselét, amit a szilva levével rottyantottam meg előtte.

Ilyen lett....

Míg én fürödtem, fél szemmel a konyhát volt muszáj lesnem, mert Bébóm már kint settenkedett a süti körül.

Aztán megesett rajta a szívem, s miután a zselé teljesen megdermedt, fel is vágtam neki.

Érdekes, hogy én korábban nem nagyon szerettem süteményben, süteményen a szilvát. Nem is tudom, miért. Valahogy a meggyre mindig jobban rá voltam kattanva. Aztán úgy voltam vele, túl jól néz ki ahhoz, hogy ne kóstoljam meg. Megtettem. És lám, már imádom a szilvát is. Egy kissé savanykás, mégis édes, és a a fahéjtól igazán pikáns íze lett.

Mondanom sem kell, a tepsiből reggelire a tejes kávé mellé épp csak egy-egy szelet maradt...

És azt hiszem, ez az újítás szerepelni fog nem csak a családi vacsorán, hanem majd a barátok is kapnak belőle. Egyszerű, gyors és istenien finom.

Van még, ami próbára vár. Egy igazi, amolyan amerikai pitét is kipróbálok, kicsit variálok a sárgarépa tortán és megnézem, hogyan fog párosulni a Boszorkánypogácsa az új ihletésű Háromízű keksszel.

Még jó, hogy van, aki megeszi őket...