No, meg még néhányat, de most ezt mutatom meg :)
Már egészen elfelejtettem, hogy tudok kötni. Korábban, még lány koromban :) nagyon sokat kötöttem. Pulóvert, kardigánt, mellényt, sálat, mi egyebet. Aztán elmaradt, úgy ahogy a kötött darab is vesztett népszerűségéből, meg aztán nem is gondoltam rá.
Október környékén kerestem valamit a neten, és "véletlenül" akadtam rá egy kötött ujjatlan kesztyűre. "Kesztyűt még nem kötöttem" - mondtam magamban, és amikor láttam, hogy öt tűvel köttetik, kissé megijedtem. Aztán láttam azt is, hogy a boltokban is árulják, nekem pedig a vezetéshez pont jól jött volna. Ám, az árát megnézve, elbizonytalanodtam. Nem volt túl drága, de a tényhez képest igen, hogy tudtam, alig pár deka fonal az egész. Így végül rászedtem magam és nekiálltam. Beszereztem a különböző méretű harisnyakötőtűket, majd a szebbnél szebb fonalakat. Ezért külön köszönet az 1001 fonalnak és természetesen a Barka Fonalnak is, akik még videókkal, leírásokkal is segítettek. Végül úgy belejöttem, hogy egész készletet is kötöttem sállal, sapkával, de az végül nem találta meg neki szánt gazdáját. Aztán az is eldőlt, miből fog állni az idei ünnepi ajándék-menü.
Hát, így készült el a gyönyörű, Farsang nevezetű Barka vastag fonalból (15 dkg) az a sapka, és ujjatlan kesztyű, melyet Csillának, Bátyóm feleségének készítettem. Annyira tetszett neki, hogy bár iszonyú meleg volt a lakásban, mégsem akarta levenni :) A vacsora végére elláttam két, finomabb fonalhoz használható harisnyatű készlettel, néhány jó tanáccsal, és megegyeztünk abban is, a maradékhoz rendelek még két gombolyaggal, hogy legyen a sapkához és kézmelegítőhöz illő ugyanolyan karneváli színekkel teli nyakbavalója is.

4 megjegyzés:
nagyon jóóóóó
Ez nagyon klassz, és amennyire útálom a sapikat, ezt még én is szívesen hordanám...
Köszönöm :)) Az az igazság, hogy én sem nagyon bírom a sapikat, de ez nekem is tetszett :)))
Mi köszönjük!!! :)
Megjegyzés küldése